Kioktatom inkább az üres semmit, mert fölösleges szítani az indulatokat, de az én konfliktuskezelésem úgy működne, hogy a gondolatsorokat nem vágjuk el, hanem a végén megértjük egymás álláspontját, még ha el nem is fogadjuk. Tehát...
Nem ártana jóhiszeműen indítani, ha nincs nyomós ok az ellenkezőjére.
Nem ártana mellőzni indításképp az indulatírásokat, ha szintén nincs rá ok.
Nem ártana érdemi reakciókkal operálni.
Nem tetszik, ha valaki megkritizál valamit, ellenérvet kap, majd kicsit odébb csúsztatja a kritika tárgyát, amiben esetleg már több igazság van. Látszólag az jön ki, hogy valamilyen szinten igaza volt mindvégig. Holott csak új fejezetet kezd, aminek már nincs köze az előzőhöz. Nem hiszem, hogy ez tudatos és szándékos, de bosszantó. Ráadásul tipikusan akkor már a jogosabb észrevétel rosszabb alaphangon indul. Ehh...
A sértődés meg tök hülyeség.
Na majd elfelejtem. Csak azért bánt, mert ha onnan jön ilyesmi, ahol a kedves légkört keresném, sőt, joggal elvárnám, az rosszabb...
