vizsgaidőszak = uborkaszezon

(semmi teteje az egésznek)

Van egy csodaszép naplóm, hát, bevallom, a valós papíralapú naplóírással erősen hadilábon állok. De azért néha-néha sikerül kanyarintanom bele egy-egy oldalnyi gondolatfoszlányt.

Csak az a baj, hogy a tegnapitól egész elszomorodtam és kicsit reményvesztett hangulatba sodródtam... Minden azzal a buta gondolattal kezdődött, hogy a rossz dolgokat is meg szabad mondani időnként így-úgy, aztán azzal a buta gondolattal folytatódott, hogy egy szép dobozkába sok-sok sajnálom-cetlit teszek és átadom, aztán ez meghiúsult, mert a doboz ronda lett, így csak egy mézeskalácsot és egy cetlit rejtettem a táskájába, aztán sok idő eltelt, sokkal borúsabban látom a mi kis emberi kapcsolatunkat, és pár napja eszembe jutott, hogy ki kellene javítani a dobozt, és valamilyen apropóval odaadni, mert nem szeretem megtartani a másnak szánt dolgokat, és mert épp lelkes és optimista voltam, és úgy éreztem, szívesen tennék felé valami szép gesztust, és csak erről akartam írni, de aztán önsajnálós-jajmittegyekbe futott a gondolat, és egészen elkenődtem... És úgy maradtam.

(De elmúlik, ugye?)

rajznapló?

Van egy apró, ám soklapos kis bordó jegyzettömböm, amiben a lapok sárgásak, és olyan régies hatása van az egésznek.
Elhatároztam, hogy (tegnaptól kezdve) minden nap fogok bele legalább egyet rajzolni, míg be nem telik.
Persze ezek csak kis firkálmányok, tényleg apró jegyzettömb, de nagyon kíváncsi vagyok, mit sikerül kihoznom a dologból...

fölöslegesaggodalmak 2.0

a gombok az ingeken miért vágynak úgy a szabadságra? (csak azt remélem, hogy nem mászkáltam túl sokáig éppcsakmajdnembegomboltan...)

Tudom, szót sem érdemelne...

..., de ez egy nyafogósblog. Alkalmanként legalábbis.

Dühítenek a rosszindulatú, buta emberek megnyilvánulások.

És dühítenek a jóindulatúak is, akik veszekedésnek titulálják, ha az álláspontomat (nagyon szolidan és kurtán!) kifejezésre juttatom, és csitítanak. Nem tudok mit tenni, nem bírom, ha letorkollnak. Fölöslegesen. (Önmérséklődtem, és nem juttattam ezt kifejezésre. Pirospontot kaphatok? Vagy mosolygós ötöst?)

(jobbuljmeg!)

Kórteremlátogatásfóbiám van? Egyszerűen bemegyek, és rosszul leszek. Mint amikor sokáig kell állni, és fehér foltocskák jelennek meg és gyengeség. Akkor is, ha babalátogatás van. És akkor is, ha sajnos egyéb... Ha engem szadiznak kórházban, azt is eléggé utálom, de azt jobban tolerálom. Ha máshoz kell bemenni, nagyon nehezemre esik észrevétleníteni az elgyengülést. Kicsit leguggolok, mintha a táskámból kéne kiszedni valamit, iszok, és akkor jobb. Nem tudom, régen is így volt-e... Azt hiszem, régen nem nagyon voltam kórházban, ha nem engem inzultáltak. Vagy az is lehet hogy kipurcant a stressztűrő képességem.

(Ezt csak egy mondat erejéig: bár a helyzethez képest nem nézett ki rosszul, mégis megviselt, hogy olyan megviselt szegény.)

Újévi rendhagyó köszöntő

Kifejezetten viccesen indítottam az újabb évet.
Úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha a bulivége, hazajövés, alvás sorrendet választom. Úgyhogy a 06:15-ös buszra szépen felszálltam, de mivel nem a végállomásra mentem, nagyon koncentráltam, hogy ne aludjak el. Mondjuk ez egy kétórás buszút alatt semmi alvással nyilván nem ment. Elaludtam. Felriadtam, hogy elaludtam, kinéztem, megállapítottam, hogy nem mentem túl, felötlött bennem, hogy beállítok egy ébresztőt, és akkor alhatok, aztán pislogtam egyet, és már aludtam is megint. Aztán felriadtam, hogy alszom... És ezt még sokszor. De nem mentem túl. Leszálltam szépen, megvártam a csatlakozást, ami a vicc kedvéért a szokásostól eltérően szintén olyan volt, hogy a végállomása jócskán odébb volt az úticélomtól, de azon már nem szunyókáltam, mert előtte felébredtem a hidegtől, csak akkorákat ásítottam, hogy majdnem kiestem a saját számon. Szépen hazaballagtam, megreggeliztem, felmentem a szobámba, kiírtam az ajtóra, hogy reggel kilenc van, ettem, hagyj aludni, és aludtam mint a bunda. A húgom állítólag kettőkor megpróbált felébreszteni - anya utasításának megfelelően -, hogy elküldjön ebédelni. Azt mondta, hogy morrantam egyet, és aludtam tovább. Háromkor újra próbálkozott, erre már bizonyos mértékig emlékszem... Épp arról álmodtam, hogy egy lány lenyúlt két darabkát a viszonzásrajzomból, pedig egyet sem rajzolt nekem a falra, és tönkretette. Haragudtam rá, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom lehetőleg minél tökéletesebben újrarajzolni a hiányzó darabkákat. Ekkor ébresztett fel a hugicám, és állítása szerint azt mondta, hogy menjek le ebédelni. Nekem úgy tűnt, hogy azért hív le, hogy befejezzem végre a rajzot, vagy valami ilyesmi. Mikor levánszorogtam, közölte velem, hogy a lencse a konyhában van, anya azt mondta, azt kell enni. Én nagyon megütődtem ezen, mert hát hogy jön ide a lencse, meg különben is, azt én egyáltalán nem kérek, de azért kimentem a konyhába, és minden el volt pakolva, csak a tűzhelyen állt egy lábas, és mikor levettem a fedőt, lencsefőzeléket találtam. Mivel ez volt az utasítás, ettem egy fél nyeletnyit, aztán meglehetősen morcosan visszamentem, és elkezdtem arról hadoválni szegény húgomnak, hogy de nem ezért hívott le, és hol van az. Ő meg hülyén bámult rám, és nem tudta, mit akarok. Végül, mikor nem bírtam megértetni vele a dolgot, elindultam fölfelé, ő közölte, hogy jó, akkor duzzogj odafenn, én meg visszafeküdtem aludni.
Mikor végül tényleg sikerült száz százalékig felébredni, jót nevettem...