Kifejezetten viccesen indítottam az újabb évet.
Úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha a bulivége, hazajövés, alvás sorrendet választom. Úgyhogy a 06:15-ös buszra szépen felszálltam, de mivel nem a végállomásra mentem, nagyon koncentráltam, hogy ne aludjak el. Mondjuk ez egy kétórás buszút alatt semmi alvással nyilván nem ment. Elaludtam. Felriadtam, hogy elaludtam, kinéztem, megállapítottam, hogy nem mentem túl, felötlött bennem, hogy beállítok egy ébresztőt, és akkor alhatok, aztán pislogtam egyet, és már aludtam is megint. Aztán felriadtam, hogy alszom... És ezt még sokszor. De nem mentem túl. Leszálltam szépen, megvártam a csatlakozást, ami a vicc kedvéért a szokásostól eltérően szintén olyan volt, hogy a végállomása jócskán odébb volt az úticélomtól, de azon már nem szunyókáltam, mert előtte felébredtem a hidegtől, csak akkorákat ásítottam, hogy majdnem kiestem a saját számon. Szépen hazaballagtam, megreggeliztem, felmentem a szobámba, kiírtam az ajtóra, hogy reggel kilenc van, ettem, hagyj aludni, és aludtam mint a bunda. A húgom állítólag kettőkor megpróbált felébreszteni - anya utasításának megfelelően -, hogy elküldjön ebédelni. Azt mondta, hogy morrantam egyet, és aludtam tovább. Háromkor újra próbálkozott, erre már bizonyos mértékig emlékszem... Épp arról álmodtam, hogy egy lány lenyúlt két darabkát a viszonzásrajzomból, pedig egyet sem rajzolt nekem a falra, és tönkretette. Haragudtam rá, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom lehetőleg minél tökéletesebben újrarajzolni a hiányzó darabkákat. Ekkor ébresztett fel a hugicám, és állítása szerint azt mondta, hogy menjek le ebédelni. Nekem úgy tűnt, hogy azért hív le, hogy befejezzem végre a rajzot, vagy valami ilyesmi. Mikor levánszorogtam, közölte velem, hogy a lencse a konyhában van, anya azt mondta, azt kell enni. Én nagyon megütődtem ezen, mert hát hogy jön ide a lencse, meg különben is, azt én egyáltalán nem kérek, de azért kimentem a konyhába, és minden el volt pakolva, csak a tűzhelyen állt egy lábas, és mikor levettem a fedőt, lencsefőzeléket találtam. Mivel ez volt az utasítás, ettem egy fél nyeletnyit, aztán meglehetősen morcosan visszamentem, és elkezdtem arról hadoválni szegény húgomnak, hogy de nem ezért hívott le, és hol van az. Ő meg hülyén bámult rám, és nem tudta, mit akarok. Végül, mikor nem bírtam megértetni vele a dolgot, elindultam fölfelé, ő közölte, hogy jó, akkor duzzogj odafenn, én meg visszafeküdtem aludni.
Mikor végül tényleg sikerült száz százalékig felébredni, jót nevettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése