viszonzásrajzom - még feldarabolás előtt

kirakósjáték

Tartok tőle, hogy a viszonzásrajzom kevésnek bizonyul... 42 darabra vágtam, szóval igazából ez most félig büszkélkedés, és csak félig nyafogás, ráadásul nyilván szívesen rajzolok ilyesmiket még, ha esetleg elfogy. És ha elfogy, az ráadásul azt jelenti, hogy rengeteg ember rajzát ragasztgathatom föl a falamra!

Szia!

Jujj, nahát! Csak most látom, hogy lett egy olvasóm. Micsoda mérföldkő a blogom életében... Szia, örülök, hogy bekukucskáltál!

technikai nyüssz

nem tudom, miért vannak így összezavarodva a régi blogom és a mostani blogom követései, de elég zavaró a dolog... na mindegy, próbálok nem törődni vele.

Kedves blog!

Ne haragudj, hogy így elhanyagollak, nem szoktalak még meg. Hamarosan jó leszek, és írok neked.

[(Néha kedvem lenne kedvesen jófejen nagy Nö betűvel írni a Nekedet meg ilyesmiket, de nekem az olyan hamis. Pedig ha nekem írják, mindig meghatódok. Az ikes igékkel és az antipatikus szóval sem szimpatizálok. Én igenis eszek, iszok és alszok. Kivéve, ha megeszem a valamit, megiszom a valamit, meg ilyenek. Unszimpatikus az ilyesfajta bánásmód az ilyesfajta szavakkal. Mindamellett, hogy sokáig ragaszkodtam a csetelős verziókban is a nagy mondatkezdő betűkhöz, és nem szeretem a rövidítéseket és pongyola dolgokat általában. Kivéve, ha bohóckodok, vagy szükséges kis helyen gyorsan írni, például tételkidolgozásnál a kötőszavakat. De azért az általános érvényű az, hogy némi irodalmiassághoz ragaszkodok. Mondhatnám azt is, hogy ragaszkodom, mert ezt a szót például így is szeretem, de most juszt se.)]

a rajzolás nekem való

Játék!

Mindent kétszer mondok, mindent kétszer mondok!

Imádom az ilyen blogos játékokat, egyszerűen olyan hangulatuk van...

Tervezgetem néha, hogy én is csinálok majd egyet, de most még csak a könnyedebb végén állok.

Nagyon szépek ezek a nyeremények, sugárzik belőlük, hogy ezt bizony valaki igazi lelkesedéssel készítette!

(Ilyenkor hajlamos vagyok közhelyszerűvé válni, de hát... sebaj.)

Álmomban egy családi ebéden voltunk, a kicsi unokatestvérkém az ölemben ült, én próbáltam etetni, ő meg bohóckodott, és kiköpdöste a borsókat. Aztán jött néhány újabb ember, felálltunk köszönni nekik, de egy kis idő múlva mondtam, hogy ideje lesz visszaülni az asztalhoz, mert a tökmag szeretné befejezni az evést. (Még ott volt a félig teli tányér az asztalon.) Mire csöpp, hangot adva éhségének, gyorsan közölte, hogy nem, ő inkább elkezdeni szeretné! És annyira frappáns volt, hogy mindenki elkezdett hangosan kacagni, és még a poharak is csilingeltek, és akkor felébredtem.

Tudjátok, milyen jó érzés nevetve ébredni?

csak mély zárójelek közt

(((mintha mindent elrontanék, mintha mindig kínos helyzetek közé kutyulódnék, no nem látványosan kínos, csak belülérzem kínos, és senkit sem érdekel nyilván, de én nem bírom nem hurcolni...)))

(((azért igyekszem majd lerakni.)))

megborulás

most valahogy olyan rossznak tűnik minden, amennyire egész biztosan nem rossz.
kicsit olyan sarokbanpityergős késztetés.
(nem engedek neki!)
a lelkesedés biztosan csak fáradt, hagyom aludni, és majd holnap!

menjünk írószerkörtúra!

sok szép színes papír, azám

szobatársak

M.M.: "mostam most amott"

F.M.: "anyukámtól kaptam adventi naptárat! persze a húgom hercegnőset kapott..."

M.M.: "az felnőttes! ki fog röhögni!"

M.M.: "ketten együtt egészségtelen kaját szoktunk enni"

Keddről szerdára virradóra olyasmit álmodtam, ami mozgalmas és izgalmas volt, és kellemes is, annak ellenére, hogy az igazi nehézségeimből volt benne átszüremlés, de már túlléptem rajta kicsit, és nem fájt álmomban. A kapusunkhoz nem fűz se sok élmény, se sok érzelem, de tud kedvesen nézni, meg ilyenek, gondolom, ezért álmodtam azt, hogy vele próbálok eljutni emberekhez meg helyekre meg eseményekre, több-kevesebb sikerrel. Kifestettem az arcomat cicának, mert ez valami ilyen alkalom volt, ahol ez normálisnak, sőt elvártnak tekinthető dolog volt, de elrontottam a cicabajszom, mert tükör nélkül festettem, Matyi húzta a száját, hogy béna lett, meg volt még ott egy pár fiktív személy, és akkor kerestem egy tükröt, hogy helyrehozzam, de hirtelen egy nagydarab fiú termett mellettem ecsettel meg festékkel, és először hárítani akartam, de kedvesen ám határozottan elkezdett festegetni engem, és akkor tudtam, hogy neki emberarcfestés a foglalkozása, és olyan macskává festett, hogy csak lestem, és aztán a haverjaival elment, mi meg buszozgattunk tovább... És volt egy nagyon szép cipőm, ami viszont kicsit szűk volt.

legjobb üdülős levélszemetem:

"Ismerd meg Gyulát, 3 nap, 2 éjszaka"