No de ne legyek már ilyen rinyabogyó!
(ezt a szót most találtam ki, az az igazság, hogy szeretek olyan szavakat kitalálni néha, amiket nem biztos, hogy használnék komolyabb lelkületű közösség előtt...) (de ez a szó remekül megfelel a célnak.)

Rajzolok, olvasok, lelkesen. (Amennyire teendőim engedik.) Ez kicsit visszakanalaz önmagamhoz, és ez jó. Azt hiszem, sokat csappant az önmagamba vetett hitem. Mármint önbizalom terén mindig is voltak hiányosságaim, de csak olyan jól körülhatárolhatón, most meg azt érzem, hogy szinte minden tettemben elkezdek utólag kételkedni, sőt még a gondolataimban meg az érzéseimben is. Hát de merjek már önmagam lenni, a kutyafáját!

A faldekorációs dolog nagyon jól sikerült, az álomképeimnél ugyan nem tud jobban, de a reális vágyaimat mindenképp túlszárnyalta.
(néha vannak nálam ilyen álomszép-forgatókönyv, realistánpozitív forgatókönyv, pesszimista forgatókönyv dolgok)

A forrócsokis estét is mindenképp meg kell ismételni, mert remek volt minden apró gyermekbetegségével együtt, amiket majd talán kinövünk. Remélem, a következőn is megőrződik a helyzet bája.

A karácsonyi huzigálásra kíváncsi leszek... Gyanítom, nekem kell húzatni. Végül is nem baj. Azon töprengek, kit húznék szívesen, és kinek a húzottjának lenne a legjobb lenni.
(hiába kell különírni a végülist, nekem nem tetszik így...)
Általában szép álmokat dédelgetek ezzel kapcsolatban is, hogy kihúz valaki, aki szépet tud adni, vagy valaki, akivel van valami rendezetlenségem, és ennek kapcsán kénytelen kicsit a kedvemben járni akarni, és közben valami valahogy elrendeződik odabenn, és ez kilátszik számomra is, és jobbak leszünk kicsit, és ugyanezek jutnak eszembe arról is, hogy kit húznék és miért és mit adnék... Igazából legszívesebben egyszerre többeket is húznék, és úgy, hogy ők is mind engem. Mohó vagyok. Mohómedve.

Álmomban folytattam az olvasott regényt. Jó lenne ma az életemről álmodni valami szépet, vagy valami egészen irreálisat, amit élvezek. Valami kalandost.
Kipróbálom, sikerül-e. Jó éjt, blog!